Kabbala 10 alapelvben

1. Az ember a teremtés középpontja.

2. Mindenkinek kötelessége elérni a lelke teljes kijavításának fokozatát – Gmar Tikkun (végső korrekció).

3. A lélek kijavítása ebben a világban élve, fizikai testben valósul meg.

4. A kijavítás a szándék forma egyezésének elérését jelenti  – a Teremtővel.

5. A Kabbala Bölcsessége egyesíti az „Ha nem én vagyok magamért, ki van értem?” és a „Nincs más Rajta kívül” elveket.

6. Mi megszerzési vágy vagyunk, és a szándékunk természetes módon mindig a megszerzés érdekében van. A szándék megváltoztatása kizárólag egy külső erő segítségével lehetséges, amelyet a Kabbala Bölcsessége a Reformáló Fénynek nevez.

7. A spirituális előrehaladás folyamata úgy épül fel, hogy minél előrébb haladunk, annál inkább feltárul bennünk a természetünk, mint gonosz hajlam – vagyis, hogy mennyire ellentétesek vagyunk a Teremtővel –, majd a Teremtőhöz fordulunk segítségért a változásért.

8. Nem azt kérjük, hogy a Teremtő változzon meg, hanem azt kérjük, hogy minket változtasson meg.

9. A kabbalista az egész emberiségről gondoskodik, nemtől, kortól, vallástól vagy fajtól függetlenül; ez egy egyetemes bölcsesség.

10. Nincs semmi természetesebb annál, mint kapcsolatba lépni a Teremtőnkkel.
     

Workshop 

Melyik három alapelv nehezebben érthető, vagy ébreszt kérdéseket?
 

1. Az ember a teremtés középpontja.

„Az ember az egész teremtés középpontja.”
– Baal HaSulam, „Bevezetés a Zohár könyvéhez”, 18. oldal

„A teremtés minden eseménye, benne minden zug, bejárat és kijárat előre teljességben meg van tervezve azzal a céllal, hogy az emberi fajt belülről táplálja, és addig javítsa tulajdonságait, amíg az képessé lesz úgy érzékelni a Teremtőt, ahogyan az ember a barátját érzi. Ezek a felemelkedések olyanok, mint egy létra fokai, amelyek fokozatokként vannak elrendezve addig, amíg mind teljesül és el nem érik céljukat.”
– Baal HaSulam, „A Kabbala tanítása és lényege”

A bölcsek azt mondták: „Aki büszke, arra a Teremtő azt mondja: „Ő és én nem lakozhatunk egy lakhelyen", mivel két hatalmat állít fel.
Amikor azonban az ember lenullázza magát a Gyökér előtt, ami azt jelenti, hogy egyetlen szándéka csak az adakozás, akárcsak a Gyökérnek, akkor azt találjuk, hogy itt csak egy hatalom van - a Teremtő hatalma. Ekkor minden, amit az ember megszerez a világban, csak azért van, hogy a Teremtőnek adakozzon.
Ez a magyarázata annak, amit mondott: „Az egész világ nem másért teremtetett, csak értem, és én azért vagyok, hogy szolgáljam Teremtőmet.” Ezért köteles vagyok befogadni mindazokat a fokokat, amelyek a világban léteznek, mégpedig azért, hogy mindent a Teremtőnek tudjak adakozni, amit úgy neveznek: „szolgálni Teremtőmet.”
(Baal HaSulam, „Shamati”, 17. cikk)

Azt tanultuk, hogy nincs érzékelésünk a Felső Erőről, azért, hogy szabad választásunk lehessen. Ezért adatott nekünk az egész valóság – ez az elrejtés állapota –, amelyet világnak nevezünk (Olam héberül, amely ugyanabból a gyökérből származik, mint az elrejtés). Ez azért létezik, hogy lehetőségünk legyen a választásra, amelyet Ádámnak neveznek – az „edame le eljon” kifejezésből, vagyis „hasonló leszek a Teremtőhöz”. Vagyis az egész világ azért létezik, hogy lehetőségünk legyen hasonlóvá válni a Teremtőhöz.

2. Mindenkinek kötelessége elérni a lelke teljes kijavításának fokát – Gmar Tikkun (végső korrekció).

„Minden ember arra kötelezett, hogy elérje lelkének gyökerét.”
– Baal HaSulam, „A cselekvő elme”

Ez azt jelenti, hogy minden ember garantáltan eléri végül az összes csodálatos elérést, amelyet a Teremtő a teremtés gondolatában eltervezett, hogy minden teremtményt örömmel töltsön el. Az pedig, aki ezt ebben az életben nem érte el, megkapja a következő életben, és így tovább, amíg el nem éri a Teremtő azon gondolatának beteljesülését, amelyet neki szánt, ahogyan az írva van a Zohárban.

– Baal HaSulam, „Bevezetés a Tíz Szfira tanulmányába”
 

3. A lélek kijavítása ebben a világban, fizikai testben élve valósul meg.

„Ez a Bölcsesség nem több és nem kevesebb, mint gyökerek sorozata, amelyek ok és okozat útján ereszkednek lefelé, rögzített, meghatározott törvényeket követve, amelyek egyetlen, magasztos célba fonódnak, amelyet úgy írnak le, mint „az Ő Istenségének kinyilatkoztatása a teremtményei számára ezen a világon”.
– Baal HaSulam, „A Kabbala Bölcsességének lényege”

Fel kell fedeznünk ezt az állapotot, amit kizárólag akkor tehetünk meg, amikor szabad választásunk van (ebben a világban).

4. A kijavítás a formaegyezés elérését jelenti – a szándék azonosságát – a Teremtővel.

„A spirituális összetapadás csakis a formaegyezésként ábrázolható. Ezért azáltal, hogy a mi formánkat egyenlővé tesszük az Ő tulajdonságainak formájával, akkor tapadunk Hozzá.
Ezért mondták azt, hogy „amilyen kegyelmes Ő”. Vagyis minden cselekedete adakozás és mások javának szolgálata, és egyáltalán nem önmagáért van, mivel Neki nincsenek hiányai, amelyek kiegészítést igényelnének. Az is igaz, hogy nincs senkije, akitől kaphatna. Hasonlóképpen, minden cselekedete az adakozásra és mások javára szolgál. Így egyenlővé teszed a formád a Teremtő tulajdonságainak formájával, és ez a spirituális összetapadás.”
– Baal HaSulam, „A Zohár befejezésére írt beszéd”

„Ezért meg kell kérdeznünk: miért köteleztek akkor a kabbalisták minden embert a Kabbala Bölcsességének tanulmányozására? Valóban, van egy nagyszerű dolog, amit érdemes nyilvánosságra hozni: csodálatos, felbecsülhetetlen értékű gyógymódot kapnak azok, akik a Kabbala Bölcsességével foglalkoznak. Bár nem értik, amit tanulnak, a sóvárgás és a nagy vágy által, amely arra irányul, hogy megértsék, amit tanulnak, felébresztik önmagukra a fényeket, amelyek körülveszik a lelküket.

Ez azt jelenti, hogy minden ember garantáltan eléri végül mindazokat a csodálatos eléréseket, amelyekkel a Teremtő a teremtés alapgondolatában kigondolt, hogy minden teremtményt megörvendeztessen.

Akit pedig nem jutalmaznak meg ebben az életben, annak megadatik a következő életben stb. egészen addig, ameddig az ember meg nem kapja az Ő gondolatának beteljesítését, amit Ő eltervezett számára, ahogy a Zohárban meg van írva.”

– Baal HaSulam, „Bevezetés a Tíz Szfira tanulmányába”

5. A Kabbala Bölcsessége egyesíti a „Ha én nem vagyok magamért, ki van értem?” és a „Nincs más Rajta kívül” elveket.

„Ha én nem vagyok magamért, ki van értem? És amikor magamért vagyok, mi vagyok?” Ez egy belső ellentmondás. A dolog lényege az, hogy az embernek minden munkáját a „Ha én nem vagyok magamért, ki van értem?” módján kell végeznie, mert senki más nem mentheti meg őt, hanem „száddal és szíveddel, hogy megcselekedd”, vagyis a jutalom és büntetés megkülönböztetésében. Ugyanakkor önmaga számára, belsőleg tudnia kell, hogy „amikor magamért vagyok, mi vagyok?” Ez azt jelenti, hogy minden az egyéni Gondviselésben van, és senki sem tehet semmit önállóan.
Ha pedig azt mondod, hogy ha minden az egyéni Gondviselésben van, akkor miért van szükség a „Ha én nem vagyok magamért, ki van értem?” formájában végzett munkára? Azért, mert éppen a „Ha én nem vagyok magamért, ki van értem?” módján végzett munka által érdemli ki az ember az egyéni Gondviselést, vagyis annak elérését. Így minden a kijavítás útján halad, és a hozzáadott szeretet megnyilvánulása, amelyet „a Teremtő gyermekei”-nek neveznek, nem tárul fel addig, amíg nem előzi meg a „Ha én nem vagyok magamért, ki van értem?” formájában végzett munka."
Baal HaSulam – Shamati 217. – „Ha én nem vagyok magamért, ki van értem?”

Meg van írva: „Nincs más Rajta kívül”. Ez azt jelenti, hogy nincs más erő a világon, amely képes volna Ő ellenében tenni bármit is. Ám amit az ember lát - hogy vannak olyan dolgok a világban, amelyek megtagadják a Felső irányítását -, annak az az oka, hogy ez az Ő Akarata.
Ezt olyan korrekcióként tekintik, amelyben „a baloldal elutasít, a jobboldal pedig közelebb húz” - vagyis  a jelentése az, hogy amit a baloldal elutasít, az tekintendő a korrekciónak. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok a világon, amelyek kezdetben arra irányulnak, hogy az embert letérítsék a helyes útról, és ezáltal eltaszítsák a Kedusha-tól [Szentségtől].
…
Ezután jut arra a döntésre, hogy senki más nem segíthet, csak Maga a Teremtő.”
Baal HaSulam – Shamati 1. – „Nincs más Rajta kívül”

6. A szándék megváltoztatása kizárólag egy külső erő segítségével érhető el, amelyet a Kabbala Bölcsessége Reformáló Fénynek nevez.

Van egy csodálatos, felbecsülhetetlen gyógymód azok számára, akik a Kabbala Bölcsességével foglalkoznak. Bár nem értik, amit tanulnak, a tanulás megértése iránti vágy és az erős törekvés által felébresztik magukra azokat a Fényeket, amelyek körülveszik a lelküket.
Baal HaSulam – „Bevezetés a Tíz Szfira tanulmányába”

„Munkájának kezdete a rossz felismerése, ami azt jelenti, hogy az ember megkéri a Teremtőt, hogy érezhesse, mennyire rossz a kapni akarás. Ezt a tudatosságot, hogy a kapni akarást „rossznak” nevezik, csak a Teremtő tudja éreztetni vele. Ezt úgy tekintik, hogy a Tóra által az ember elérheti a rossz felismerését, vagyis megértheti, hogy mennyire rossz a kapni akarás és akkor kérheti, hogy cserélje ki a kapni akarást és adja meg neki helyette az adakozás vágyát.”
– Rabash, „Mi a szentség és a tisztaság a munkában?”

8.Nem azt kérjük, hogy a Teremtő változzon meg, hanem azt kérjük, hogy minket változtasson meg.

Az összes világ egyszerű egységnek tekintendő, és nincs változás az Istenségben, ahogyan az áll: „Én, az Örökkévaló, nem változom.”

Baal HaSulam – Shamati 2.
 

9. A kabbalisták az egész emberiségről gondoskodnak, nemtől, kortól, vallástól vagy fajtól függetlenül (egyetemes bölcsesség).

„Minden nemzet vallási formájának először is köteleznie kell tagjait az egymásnak való adakozásra olyan mértékben, (a barát élete előbbre való, mint a saját élete), mint ahogy azt a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” alapelv kifejezi. Az ember nem szerez több örömet a közösségben, mint egy küszködő barátja. 

Ez lesz az összes nemzet kollektív vallása. Emellett azonban minden nemzet követheti a saját vallását és hagyományát, és egyik sem avatkozhat bele a másikéba.”
– Baal HaSulam, Az utolsó nemzedék írásai

„A teremtés célja az egész emberi fajra vonatkozik, egyetlen ember sincs kizárva.”
 – Baal HaSulam, „Az Isten szeretete és az ember szeretete”

10. Nincs semmi természetesebb annál, mint kapcsolatba lépni az embernek a Teremtőjével.

„Nincs semmi természetesebb annál, mint kapcsolatba lépni  az embernek a Teremtőjével, hiszen Ő a természet Ura. Valójában minden teremtmény kapcsolatban áll a Teremtőjével, ahogyan meg van írva: 'Az egész föld tele van az Ő dicsőségével', csakhogy az ember ezt nem tudja és nem érzi. Akinek pedig megadatik a Vele való kapcsolat, az nem kap semmi mást, csak a tudást magát. Olyan ez, mint amikor az embernek kincs van a zsebében, de nem tud róla, és valaki odajön, és tudatja vele, mi van a zsebében; valójában csak ekkor tekinthető gazdagnak.”

– Baal HaSulam – „Az utolsó nemzedék írásai”, második rész