Amikor azonban  az egyén cselekedeteit vizsgáljuk, azt találjuk, hogy azok külső kötelezettség alapján motiváltak. Az ember kényszerítve van ezekre, és semmilyen szabad választása nincsen. Az ember bizonyos értelemben olyan, mint a leves, mely a tűzhelyen fő, és nincs más választása, mint hogy megfőjön. Az embernek éppen így kell főnie, mivel a felső irányítás az életét két lánccal fogja gyeplőbe: az élvezettel és a fájdalommal.

Az élőlényeknek nincsen szabad választásuk, nincs meg a lehetőségük, hogy a fájdalmat válasszák vagy hogy az élvezetet elutasítsák.

Az ember kiemelkedik az állatok közül, mert képes egy távoli célra irányulni oly módon, hogy valami jövőbeni, későbbi időpontban elérendő haszon vagy élvezet megszerzése érdekében egy bizonyos mértékű jelenlegi fájdalomba bele egyezzen. De ez valójában nem több, mint valamiféle üzleti számítás, amikor egy jövőbeni élvezet vagy haszon érdemesebbnek és előnyösebbnek tűnik, mint az a szenvedés,  melyet a személy ezen fájdalom által a jelenben elszenved, és amelynek az elviselésére ezen számítás okán beleegyezett.

Ezzel csupán az élvezet bővül...

Látni kell, hogy mindeközben nincs különbség abban a mechanizmusban, ami az embert az állattól megkülönbözteti. Ha ez valóban így van, akkor egyáltalán nem létezik szabad választás, csak egy húzó erő érvényesül, amely az embert vagy vonzza egy élvezet irányába, vagy eltaszítja valamilyen fájdalomtól. És a Gondviselés e két erő segítségével vezeti az embereket minden olyan helyre, amelyet maga választ ki, anélkül, hogy a véleményüket egyáltalán kikérné a kérdésben.

Sőt, még az öröm és a haszon minőségének a meghatározása is az ember saját szabad választásán kívülre esik, hiszen az ember mindig mások akaratát követi, amit ők akarnak, ugyanazt akarja ő is. Például: Én ülök, én öltözöm, én beszélek, és én eszem. Mindezeket nem azért teszem, mert én így akarok ülni, vagy így akarok beszélni, vagy így akarok öltözködni, vagy így akarok enni, hanem azért, mert mások azt akarják, hogy így üljek, öltözködjek, beszéljek és egyek. Mindaz, amit teszek, a társadalom vágyát, elvárásait és divatját követi, nem pedig az én szabad választásomat. 

Ráadásul a legtöbb esetben mindezt akaratom ellenére teszem. Hiszen jobban örülnék, ha egyszerűen, mindenféle elvárástól mentesen viselkedhetnék. De minden mozdulatomban vasbilincsekkel vagyok  a társadalmat alkotók szeszélyeihez és modorához hozzáláncolva.

Mondja meg hát akkor valaki, hol is van az én szabad akaratom? 

(Baal HaSulam: „A szabadság”)

A négy tényező

Ne feledjük, hogy a világ teremtményeiben bekövetkező minden egyes változást a létezésből való létezésként, nem pedig a hiányból való létezésként kell  érzékelnünk, mégpedig egy olyan valóságosan létező entitáson keresztül, amely a korábbi formájától megszabadulva öltötte magára a jelenlegi formáját.

Meg kell tehát értenünk, hogy a világban megjelenő minden feltárulásban négy tényező szerepel, minden e négy tényező kombinációján keresztül emelkedik elő. Ezen négy létrehozó faktor nevei a következők:

• A jelenséget létrehozó forrás.
• Az ok és okozat megváltoztathatatlansága a forrás immanens tulajdonságával kapcsolatban. 
• A jelenség belső ok-okozati viselkedése, amely a külső erőkkel való kapcsolat során változik.
• A jelenségre kivülről ható idegen dolgok ok-okozati összefüggései.

(Baal HaSulam: „A szabadság”)

A környezet fontossága

„Az embernek csakis a környezete megválasztásának kérdésében van hatalma, csak ezért kaphat jutalmat vagy büntetést.”

A környezetünk, a barátaink, a könyveink, a tanáraink és így tovább  megválasztásának kérdésében mindig is van mozgásterünk. Hasonló ez ahhoz az emberhez, aki néhány szem búzát örökölt az apjától. Ebből a kis mennyiségből sok tucat szemet tud termeszteni azáltal, hogy megfelelő környezetet választ, például olyan termékeny talajt, amely a búza táplálásához szükséges összes ásványi anyagot és nyersanyagot bőségesen tartalmazza. 

Ahogyan ott van a környezeti feltételek javítását célzó munka is, amely a növény  növekedésének igényeit tartja szem előtt, a bölcs ember az jól cselekszik, az a legjobb feltételeket választja, hogy ezáltal áldásra találjon. Az ostoba meg bármit elfogad, ami elé kerül, és így a vetést egy átokká változtatja áldás helyett."  

(Baal HaSulam: „A szabadság”)