42. helyi találkozó - Felkészülés a Kongresszusra - 1. rész
Ezen a héten folytatjuk az autentikus kabbalista szövegek tanulmányozását egy nagy csoportban, a Kabbala Világkongresszus anyagainak olvasásával és a találkozóra való felkészüléssel.
A helyi találkozó első részében:
a Kongresszus tananyagaiból olvasunk
Együtt Rav Dr. Michael Laitman leckéinek videóklipjeivel.
A felolvasást és a kérdések megválaszolása után beszélünk a következőről, amennyiben lesz rá idő:
az Arvut rendszer.
Helyi találkozó
Felkészülés a Kabbala Világkongresszusra - Egy imában
Ezen a héten elkezdjük a belső felkészülést a Kabbala Világkongresszusra "Egy imában" azzal, hogy olvasunk a tananyagból, valamint technikai előkészületeket teszünk az Arvut Rendszeren.
A helyi találkozón elolvassuk a tanulmányi anyagok kivonatait, és átnézzük az Arvut rendszer technikai aspektusait.
Lesznek extra videóklipek is Rav Dr. Michael Laitmantól, valamint lehetőséget biztosítunk kérdések felvetésére a tanulmányi anyagokkal és általánosan a kongresszussal kapcsolatban.
1. Baal HaSulam, 57. levél
Minden dolog, legyen az kicsiny vagy nagy, csak az ima erejével érhető el. Valamennyi fáradozás és munka, amelyre kényszerülünk, csak arra szolgál, hogy feltárjuk erőnk hiányát és az alacsonyrendűségünket, hogy saját erőnkből semmire sem vagyunk képesek, mert akkor törhet fel belőlünk a Hozzá intézett, teljes szívünkből fakadó ima.
4. RABASH, 246. cikk, A Shekalimról - 2
Ha az ember adakozni akar, és az adakozás előnyeit kezdi mérlegelni, a teste ellenzi ezt, mert nem látja, mit nyerhet azzal, ha adakozik.
Ilyenkor az egyetlen tanács az ima. Ez a jelentése annak, amit bölcseink mondtak: „Az ima a dolog felét végzi el.”. A mondást, hogy „Az Úr segít nekünk”, bölcseink így magyarázták: „Ha nem lenne a Teremtő segítsége, az ember nem tudna győzni.” Ebből következik, hogy az ember csupán a dolog a felét adhatja, ami az ima, a másik felét pedig a Teremtő adja.
1. Noam Elimelech, Ima az ima előtt
Kérünk Téged, Urunk és Atyáink Istene, Te, aki meghallod könyörgésünk kiáltását, és irgalmaddal figyelsz néped, Izrael imájának hangjára, hogy készítsd fel szíveinket, erősítsd meg gondolatainkat, és add, hogy imánk legyen az ajkunkon. Hallgasd meg szolgáid imáinak hangját, akik megtört lélekkel kiáltanak Hozzád.
5. Baal HaSulam, Shamati 122., A Shulchan Aruchban leírtak értelmezése
Ezért kell az imára felkészülni, az embernek hozzászoktatnia magát az imához úgy, mintha a szája és a szíve egy lenne. A szív a hozzászoktatás révén megérti, hogy a megszerzés az szeparációt jelent, és hogy a legfontosabb az Életek Életéhez való Dvekut, ami az adakozás.
6. RABASH, 13. cikk (1988), Mit jelent a munkában az, hogy 'a nép Pásztora a teljes nép'?
Amikor az ember Tórát tanul, vagy Mitzva-kat végez, vagy amikor imádkozik, gondolatait arra kell összpontosítania, hogy tettei jutalma az legyen, hogy a Teremtő teljes hitet adjon neki. Ahogy ez Rabbi Elimelech imájában („Ima az ima előtt”) írva van: „És ültesd a hitet a szívünkbe mindig örökre, és legyen a hited szívünkhöz kötve, mint egy cövek, amely nem inog.”
3. lecke: A szívből jövő ima feltételei
1. Baal HaSulam, Shamati 209., Három feltétel az imában
Három feltétel létezik az imában:
1. Hinni kell abban, hogy a Teremtő meg tudja menteni az embert. Bár minden kortársa közül a legrosszabb körülmények között van, mégis felteszi a kérdést: „Vajon rövid lesz-e az Úr keze ahhoz, hogy megmentse őt?”. Ha nem így lenne, akkor „a Házigazda nem tudja megmenteni a saját edényeit”.
2. Az embernek nincs már választása, mert már mindent megtett, amit csak tudott, de nem látott gyógyírt a helyzetére.
3. Ha az Úr nem segít rajta, akkor jobb lesz neki holtan, mint élve. Az ima annyit jelent, mint „a szívben lévő elveszettség”. Amilyen mértékben elveszettnek érzi magát az ember, annál nagyobb az imádsága. Nyilvánvaló, hogy az olyan ember, aki nélkülözi a fényűzést, az nem hasonlítható ahhoz, akit halálra ítéltek, és csak a kivégzésére vár, és már vasláncokkal megkötözve áll és az életéért könyörög. Biztosan nem fog sem pihenni, sem aludni, az ilyen ember egy pillanatra sem fog elvonatkoztatni attól, hogy az életéért imádkozzon.
2. RABASH, 6. cikk (1984), A barátok szeretete - 2
Így tehát a hitet is arra kell használnunk, hogy bízzunk a cél elérésében, ne essünk kétségbe félúton, és ne meneküljünk el a harcmezőről. Az embernek ehelyett hinnie kell abban, hogy a Teremtő még egy magafajta alacsonyrendű és érdemtelen embert is meg tud segíteni. Vagyis, hogy a Teremtő közel fogja őt vinni Magához, és képes lesz a Hozzá való tapadást elérni.
Köteten beszélgetés általános kérdésekkel, amelyek feltehetők a felkészülés részeként a helyi találkozókon:
Bárki, aki részt vett már a Kabbala Világkongresszuson, izgalmas történetet tud mesélni az első kongresszusáról.
Csoportként az egység milyen új szintjét szeretnénk felfedni a kongresszuson?
Személyes szinten mit remélsz elérni vagy megtapasztalni a kongresszuson?
Hogyan járulhat hozzá csoportunk a saját egyediségével a kongresszushoz?
Videóklipek
Workshop kérdések az 1-3. leckéhez
1) Milyen erőt vársz érezni az imában a kongresszuson?
2) Mi a kongresszus jelentősége az imára való felkészülésünk szempontjából?
3) Saját szavaiddal mondd el, milyen feltételek szükségesek az imádsághoz?
Az Arvut rendszer
Miután felkészültünk a tananyaggal, rövid élő bemutatót tartunk az Arvut rendszerről, és hagyjunk időt a kérdésekre. A teljes oktatóanyagot minden személynek elküldjük, hogy megnézhesse és használhassa, a kérdéseket egész héten fel lehet tenni, és a jövő heti élő helyi találkozón is lesz rá idő.
Bejelentések
1) Tízesek - összeállítjuk az új tízeseket, és megnyitjuk a tízes cseteket. A tanulókat szívesen várjuk a csatlakozásra. A helyi találkozón az oktatók rövid magyarázatot adnak arról, hogyan indul a tízes (hogyan szervezzük meg az alap zoom találkozót és röviden a tízes cset szabályairól), és ezeket bővebben elmagyarázzuk a csetekben és a tízes találkozókon.
2) Ezen a szerdán nem lesz Tízes tanfolyam. Javasoljuk, hogy folytassátok a kongresszusi anyagok olvasását (lehetőleg együtt a tízes találkozón).
3) A következő vasárnapi lecke - október 5-én - mindannyian együtt leszünk az Arvuton lévő szobánkban (férfi tízes szoba és női tízes szoba).
Következő hét:
4. lecke: Az értelem feletti ima
Találkozunk jövő héten!