Tízes tanfolyam - 2. lecke

Téma: Honnan kapjunk hajtóanyagot a spirituális útra?

A Cél nagyságáról és fontosságáról az úton.

Válogatott részletek a forrásokból

1. RABASH, 1. cikk (1984), "A közösség célja – 2"

Mivel az embert az „önszeretetnek” nevezett Klivel teremtették meg, ezért, ahol nem látja, hogy egy cselekedet öncélú hasznot eredményez, ott az embernek nincs motivációja a legkisebb mozdulat megtételére sem. És az önszeretet lenullázása, megsemmisítése nélkül lehetetlen elérni a Dvekutot [Összetapadást] a Teremtővel, ami forma-egyezést jelent.

És mivel ez ellenkezik a természetünkkel, szükségünk van egy olyan közösségre, amely nagy erőt képez, hogy együtt dolgozhassunk a „gonosznak” nevezett megszerzési vágy lenullázásán, mivel az akadályozza annak a célnak az elérését, amelyre az ember meg lett teremtve.

2. RABASH, 24. cikk „A legfontosabb dolog, amire szükségünk van”

Ami leginkább hiányzik, amiért nincs elég hajtóanyagunk a munkához, az a cél fontosságának a hiánya. Az az, hogy nem tudjuk, hogyan értékeljük a szolgálatunkat, hogy tudjuk, Kinek adakozunk. És hiányzik a Teremtő nagyságának felismerése is, hogy tudjuk, milyen boldogok lehetünk, hogy rendelkezünk azzal a kiváltsággal, hogy a Királyt szolgálhatjuk. Nincs semmink, ami lehetővé tenné számunkra, hogy megérthessük az Ő nagyságát.

A Zohár szavai szerint ezt úgy hívják, hogy „Shechina [Istenség] a porban”, ami azt jelenti, hogy a Neki való adakozás olyan fontos számunkra, mint a por. Természetesen nincs hajtóanyagunk a munkához, hiszen öröm nélkül nincs energia a munkához.

3. RABASH, 4. cikk (1984) „Mindenki segíti az Ő barátját”

Meg kell értenünk, hogyan segíthet az ember a barátjának. Ez a kérdés kifejezetten akkor merül fel, amikor vannak gazdagok és szegények, bölcsek és bolondok, gyengék és erősek? De amikor mindenki gazdag, okos vagy erős, stb., hogyan segíthet valaki a másikon?

Látjuk, hogy van egy dolog, ami mindenkiben közös: a hangulat. Azt mondjuk: „Ha az embernek a szívében van egy aggodalom, beszéljen róla másokkal”. Ez azért van így, mert a magasztos, spirituális érzékeléssel kapcsolatban sem a gazdagság, sem a műveltség nem segíthet.

Sokkal inkább az egyik ember segíthet a másiknak azzal, hogy látja, hogy a barátja alacsonyabb szinten van. Meg van írva: „Az ember nem szabadítja ki magát a börtönből”. Sokkal inkább az ember barátja az, aki felemelheti a szellemiségét.

Ez azt jelenti, hogy az ember barátja felemeli őt az adott állapotból az élet állapotába. Ekkor az ember elkezdi visszaszerezni az élet  gazdagságának erejét és magabiztosságát, és úgy indul el, mintha a célja most már közel lenne hozzá.

Ebből kiderül, hogy mindenkinek figyelmesnek kell lennie, és el kell gondolkodnia azon, hogyan segíthet a barátjának felemelni a szellemiségét, mert a spiritualitás kérdésében bárki találhat a barátjában olyan hiányt, helyet, amit csak ő tud kitölteni.

4. RABASH, 24. levél

Mindig őrködnöd kell, egész nap és egész éjjel, amikor a nappal vagy az éjszaka állapotát érzed. 

Azt mondjuk a Teremtőnek: "A Tiéd a nap, és a Tiéd az éjszaka is." Így az éjszaka is, az éjszakai sötétség is a Teremtőtől jön az ember javára, ahogy az írva van: „Nap nap után kimondja a szót, és éjről éjre kinyilvánítja a tudást." 

Ebből következik, hogy addig kell felébresztened a barátok szívét, amíg a láng magától fel nem lobban […]. Ezáltal jutalmul a Teremtő szeretetének felébresztését kapjátok.

5. RABASH, 30. cikk (1988), „Mit kell keresni a barátok gyülekezetében“

Mindenkinek meg kell próbálnia az élet szellemét és reményt vinni a közösségbe, és energiát adni a közösségnek. Így minden egyes barát elmondhatja magáról: „Most tiszta lappal kezdem a munkát”. Más szóval, mielőtt a közösségbe jött, csalódott volt a Teremtő munkájának előrehaladása miatt, de most a közösség élettel és reménykedéssel töltötte fel.

Így a közösség révén önbizalmat és erőt kapott a győzelemhez, mert most úgy érzi, hogy elérheti a teljességet. És minden gondolata - hogy magas hegy előtt áll, amelyet nem lehet legyőzni, és hogy ezek valóban félelmetes akadályok - most úgy érzi, hogy ezek semmiségek. És mindezt a közösség erejéből kapta, mert mindenki igyekezett a bátorítás szellemét és egy új légkör jelenlétét a közösségben létrehozni.

6. RABASH, 17. cikk (1986), „A Gyülekezet napirendje - 2”

Teljes alapja van annak, hogy örömben és boldogságban részesülhetünk, és ami megengedett a számunkra, hogy élvezzük - sőt egyenesen kötelességünk -, hogy élvezzük az adakozás cselekedeteit. Van tehát egy pont, amin dolgoznunk kell - az a spiritualitás megbecsülése. Ez abban fejeződik ki, hogy odafigyelek arra, hogy kihez fordulok, kivel beszélek, kinek a parancsolatait tartom be, és kinek a törvényeit tanulom, tehát abban {nyilvánul meg}, hogy tanácsot kérek arra vonatkozóan, hogyan becsüljem meg a Tóra Adóját.

És mielőtt az ember saját maga szerezne némi fényt fentről, meg kell keresnie a hasonlóan gondolkodó embereket, akik szintén arra törekednek, hogy bármilyen módon növeljék a Teremtővel való kapcsolat fontosságát. És ha sokan támogatják egymást, mindenki segítséget kaphat a barátjától.

7. RABASH, 30. cikk (1988), „Mit kell keresni a barátok gyülekezetében”

A barátoknak elsősorban a Teremtő nagyságáról kell együtt beszélniük, mert aszerint, hogy az ember milyen nagyságot feltételez a Teremtőről, olyan mértékben természetesen nullázza le magát a Teremtő előtt. Ahogy a természetben is látjuk, hogy a kicsi a nagy előtt lenullázódik, és ennek semmi köze a spiritualitáshoz. Sőt, ez a magatartás még a világi emberek körében is érvényes.

Más szóval, a Teremtő így alkotta meg a természetet. Így a barátok beszélgetései a Teremtő nagyságáról vágyat ébresztenek a Teremtő előtt való lenullázódásra, mert vágyat kezd érezni az ember a Teremtőhöz való kötődésre. 

8. Baal HaSulam „Az utolsó nemzedék írásai”

Minden emberben, még a világiakban is, van egy ismeretlen szikra, amely a Teremtővel való egyesülést követeli. Amikor ez néha felébred, arra ébreszti az embert, hogy megismerje a Teremtőt, vagy megtagadja Őt, ami ugyanazt jelenti...

Ha valaki ennek a vágynak a kielégítését idézi elő az adott személyben, akkor ő mindenbe beleegyezik. Ehhez hozzá kell tennünk a lélek halhatatlanságának, a túlvilági jutalomnak, az egyén dicsőségének és a nemzet dicsőségének fogalmát, vagyis az ember a nemzet büszkesége lesz.