Papok királysága lesztek számomra

(2Mózes 19:5) „Most azért, ha valóban hallgattok a szavamra, és megtartjátok a szövetségemet, akkor az Én Segulám [erényem/erőm/gyógyírom] lesztek minden nép közül, mert az egész föld az Enyém; és papok királysága és szent nép lesztek számomra. Ezek azok a szavak, amelyeket Izrael fiainak mondanod kell.” Mózes pedig elment, összehívta a nép véneit, és eléjük tárta mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr parancsolt neki. Az egész nép együttesen válaszolt, és ezt mondta: „Mindent megteszünk, amit az Úr mondott.” Mózes pedig visszavitte a nép szavait az Úrnak.

A papok királyságáról és a szent népről szóló mindezen felfogások azokra a szívben lévő ponttal rendelkező emberekre vonatkoznak, akiknek van szívben lévő pontjuk, akiket Izraelnek neveznek, és akik a Jásár-El útján járnak. Társadalmi szempontból nincs személyes tulajdonuk. Olyan emberek, akik az adakozás érdekében történő adakozás korrekcióján mennek keresztül. Egyetlen gondjuk a módszer továbbadása. Ők a papok. A szent nép pedig azt jelenti, hogy megszenteljük a megszerzési vágyunkat, hogy adakozási vággyá váljon. Vagyis azért kapunk, hogy adjunk. Vagy ahogyan Baal HaSulam leírja: a munka módszerét Papok Királyságának nevezik, a mamlacha – uralkodási vágy – szóból. Adakozási szándékkal rendelkezni. A nyereség pedig a szent nép: minden vágyunk (a nép) szintén az adakozás érdekébe jut.

Rav szavaival:

Tanuló: Mi az, hogy „pap”?

Amikor rajta keresztül továbbítja a Teremtő adakozását a teremtés többi részének. Ez egy „Izraelnek” nevezett szerep, amelyben végrehajtja a parancsot, végrehajtja Isten akaratát, és hasonlóvá válik a Teremtőhöz.

Tanuló: Akkor mi a különbség Izrael és egy pap között?

Mindenkit, aki adakozik, „papnak” neveznek. Izrael ugyanis annak az általános neve, aki a Teremtő felé irányul. Aki már elért egy olyan állapotot, amelyben nemcsak a Teremtő felé irányítja magát, hanem erőket, hatalmat és az adakozás képességét is megkapja, és ezt végre is hajtja, azt a „papok királyságának” nevezik. Nekünk kell létrehoznunk a papok királyságát, nekünk kell elérnünk; ez a munkánktól függ. Izrael nem tőlünk függ. (Vagyis mindannyian kaptunk egy szívben lévő pontot.)

Tegyük fel, hogy megkaptad ezt a pontot; most az a kérdés, hogyan valósítod meg. Ahhoz, hogy megvalósítsd, parancsot kapsz a Teremtőtől: el kell érned egy „Kohennek” nevezett szintet. Mi a pap? Az adakozó. Vagyis ez már a te munkádtól függ. Tőlem kaptad a szívedben lévő pontot, ezért neveznek Izraelnek. Ahhoz pedig, hogy pappá válj, el kell érned ezt.

Tanuló: Mi a papok királysága?

A „papok királysága” azt jelenti, hogy úgy kell megszerveződnöd, hogy adakozni tudd az alattad felépült teljes megszerzési vágyat. A Teremtő azt mondja: „Fogadd be Tőlem az egész Fényt, az összes korrekciót, mindent, ami szükséges, és add át nekik. Szükségem van úgymond egy “népre”, szükségem van egy átmenetre. “Izrael népe átmenetként lett létrehozva”, amelyen keresztül – nincs más út – a Teremtő és a nemzetek, vagyis a teremtmények közötti illeszkedés révén kell lennie valamiféle közvetítőnek, amely bizonyos mértékben befogadta a Teremtő akaratát. Ez a szívben lévő pont bizonyos mértékben összekapcsolódik a többiekkel, majd továbbítóként, átmenetként működik.

Az Arvut, 26. levél

26) Tartsd szem előtt, hogy ezek a dolgok minden művelt ember számára nyilvánvalóak abból a meghívásból, amelyet a Teremtő Mózes által küldött Izraelnek a Tóra átvétele előtt. Ahogyan meg van írva (2Mózes 19:5): „Most azért, ha valóban hallgattok a szavamra, és megtartjátok a szövetségemet, akkor az Én Segulám [erényem/erőm/gyógyírom] lesztek minden nép közül, mert az egész föld az Enyém; és papok királysága és szent nép lesztek számomra. Ezek azok a szavak, amelyeket Izrael fiainak mondanod kell.” Mózes pedig elment, összehívta a nép véneit, és eléjük tárta mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr parancsolt neki. Az egész nép együttesen válaszolt, és ezt mondta: „Mindent megteszünk, amit az Úr mondott.” Mózes pedig visszavitte a nép szavait az Úrnak.

Úgy tűnik, ezek a szavak nem felelnek meg szerepüknek, mivel a józan ész azt diktálja, hogy ha valaki valamilyen munkát ajánl a barátjának, és azt akarja, hogy az beleegyezzen, példát kell adnia neki a munka természetéről és annak jutalmáról. A befogadó csak ezután mérlegelheti, hogy elutasítsa vagy elfogadja.

Itt azonban úgy tűnik, ebben a két versben sem a munkára, sem annak jutalmára nem találunk példát, mert azt mondja: „Ha valóban hallgattok a szavamra, és megtartjátok a szövetségemet”, de nem értelmezi sem a hangot, sem a szövetséget, és azt sem, mire vonatkoznak. Majd ezt mondja: „Akkor az Én Segulám lesztek minden nép közül, mert az egész föld az Enyém.” Nem világos, hogy azt parancsolja-e nekünk, hogy fáradozzunk azon, hogy minden nép közül Segulává váljunk, vagy pedig ez a számunkra ígért jótétemény.

Meg kell értenünk a „mert az egész föld az Enyém” szavakkal való kapcsolatot is. Mindhárom fordítás – Onkelosz, Jonathan ben Uziél és a Jeruzsálemi Talmud – nehezen értelmezi ezeket a szavakat, ahogyan az összes magyarázó – Rashi, Nachmanides stb. – is. Ibn Ezra Rabbi Marinos nevében azt mondja, hogy a „mert” szó jelentése „bár”. Így értelmezi: „Akkor az Én Segulám lesztek minden nép közül, bár az egész föld az Enyém.” Maga Ibn Ezra is hajlik arra, hogy egyetértsen ezzel, ez az értelmezés azonban nem egyezik bölcseink szavaival, akik azt mondták, hogy a „mert” négy jelentést szolgál: „vagy”, „nehogy”, „de” és „hogy”.

Sőt, egy ötödik értelmezést is hozzáad: „bár”. Ezután az írás így zárul: „és papok királysága és szent nép lesztek számomra”. Itt sem magától értetődő, hogy ez egy micva-e, amelyben erőfeszítést kell tenni, vagy jótétemény ígérete. A „papok királysága” szavak sehol máshol nem ismétlődnek meg, és nincsenek megmagyarázva a Bibliában.

Itt az a fontos, hogy meghatározzuk a különbséget a „papok királysága” és a „szent nép” között, mert a papság közönséges jelentése szerint azonos a szentséggel. Ezért nyilvánvaló, hogy az a királyság, amelyben mindenki pap, szent nép, így a „szent nép” szavak fölöslegesnek tűnnek.