Jom Kippur: kérés a korrekcióra

Jom Kippur az ember belső állapota, amikor felismeri, hogy benne csak szüntelen egoizmus működik, és hogy önmaga fölé kell emelkednie. A Tóra fő parancsolata: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, mi azonban teljesen távol állunk ettől, sőt, ellentétesek vagyunk vele. Ezért kérünk bocsánatot.

Úgy tűnik, hogy a megszerzési vágyban lévén formaeltérésben vagyunk a Teremtővel, és le kell győznünk ezt a gonosz hajlamot, hogy eljussunk a Teremtővel való összetapadáshoz; hogy Egyként ismerjük fel Őt, és felismerjük, hogy „nincs más Rajta kívül”.

Ez a jelentése annak, hogy „az ember szívének hajlama ifjúságától fogva gonosz”, vagyis a Teremtő ilyennek teremtette őt, mivel a megszerzési vágy maga a Kli [edény], csakhogy korrigálni kell.

RABASH, 14. levél

Mivel egy ilyen fokozat teljesen ellentétes a természetünkkel, minden, amit teszünk, a megszerzési vágyon belül történik, és semmi sem segíthet rajtunk. Világos, hogy mi magunk semmit sem tudunk korrigálni, és az általunk elkövetett bűnök egyáltalán nem a mieink, mert a Teremtő teremtette meg a gonosz hajlamot, amely uralkodik rajtunk, és bűnre kényszerít bennünket.

Valóban, nem vagyunk vétkesek abban, hogy elmerülünk az egoizmusban, amely minden alkalommal arra késztet bennünket, hogy csak önmagunkra gondoljunk, nem pedig másokra vagy a Teremtőre. Ezért sem a bűnök, sem a korrekciójuk nem a mi vétkünk, illetve nem a mi érdemünk, mert mindent a Teremtő tesz. Ő készítette elő számunkra az összes bűnt és az azokkal szembeni összes korrekciót, mi pedig a kettő között vagyunk, mintha egy satuban lennénk.

Úgy kell értelmeznünk, hogy a bűn abban áll, hogy azt mondjuk: létezik gonosz hajlam, ahelyett, hogy azt mondanánk: „nincs más Rajta kívül.” Ha az ember nem méltó, felülről kitaszítják. Ez a „gonosz hajlamnak” nevezett megszerzési vágyba való öltözés által történik.

RABASH, 14. levél

Így Jom Kippurkor azt mondjuk, hogy a bocsánatkérésnek két módja van — amelyek egymással egyesülnek —: az ima és a megtérés.

Nem azért kérünk bocsánatot, mert kaptunk a Teremtőtől, hanem azért, mert lehetőséget is kaptunk arra, hogy kilépjünk ebből a gonosz hajlamból, felismerjük Őt és közelebb kerüljünk Hozzá, mégsem használtuk ki ezt a lehetőséget kellőképpen és helyesen.

Ezzel kell elszámolnunk, ezt kell megvizsgálnunk és megítélnünk. Megbánást kell éreznünk és bocsánatot kell kérnünk azokért a lehetőségekért, amelyeket a Teremtő adott nekünk, hogy felülkerekedjünk a megszerzési vágyunkon, és úgy tanulmányozzuk azt, hogy a rajta való felülkerekedés által megtanuljuk, mi a jó hajlam.

A „megtérés” héberül („Tesuva”) a „visszatérni” szóból ered:

Ezért a munkánk az, hogy mindent a Teremtőnek tulajdonítsunk, a bűnöket és a korrekciókat egyaránt — mindent visszavezessünk Hozzá. Csak akkor tudjuk összekapcsolni a bűnt a korrekcióval, amikor megértjük és érezzük, hogy mindkettő a Teremtőtől származik, nem pedig tőlünk. A Teremtő a bűnök és a korrekciók felett áll. Ő egy különleges felső erő, amely minden felett áll.

Így azért kell imádkoznunk, hogy lássuk: „nincs más Rajta kívül”. Bár a Malchut megszerzési vágy, azt akarjuk, hogy ugyanazokat a tulajdonságokat kapja meg, mint Zeir Anpin — aki ad, aki adakozik. Valójában ez a teljes kérésünk, minden reményünk.

Más szóval, ahogyan ZA ad, úgy a Malchut is szerezzen olyan korrekciót, amelyben a megtérés által — amikor azt mondjuk, hogy mostantól minden cselekedetünk az adakozás érdekében történik, amit Rachamimnak [irgalomnak] nevezünk, mint ZA esetében — a megtérés azt eredményezi, hogy a Malchut, amelyet a korrekció előtt „az ítélet tulajdonságának” neveznek, a korrekció után Rachamimmá [irgalommá] válik, mint ZA.

RABASH, 13. cikk (1990), „Mit jelent az, hogy a Teremtő és a Sechina egyesülése által minden vétek engesztelést nyer?”

Valójában egész spirituális munkánknak az imához kell elvezetnie bennünket, mert minden felülről érkezik, hiszen minden, ami velünk történik, a Teremtő közvetlen hatása, és nekünk válaszolnunk kell rá. A választ „imának” nevezzük: amit akarunk, amit gondolunk, amire vágyunk — mindez ima.

Meg kell győznünk a Teremtőt arról, hogy készen állunk és méltók vagyunk arra, hogy közelebb kerüljünk Hozzá, és amilyen mértékben meg tudjuk Őt győzni erről, olyan mértékben vagyunk méltók arra, hogy közelebb kerüljünk Hozzá.

Ha a Teremtő nem adja meg neki ezt az erőt, hogy érezze: „nagy Királyunk van”, nincs ereje a Teremtőért dolgozni. [...] Ezért, amikor a Teremtő segít neki, és megadja neki az adakozási vágyat, ő pedig érzi, hogy nagy Királya van, ezt csak a Teremtő adhatja meg. [...] Vagyis: „Csak Te tudod éreztetni velünk, hogy nagy Királyunk van, és érdemes Érte dolgozni, hogy megelégedést szerezzünk Neki.”

RABASH, 1. cikk (1991), „Mit jelent a munkában az, hogy »Nincs más Királyunk Rajtad kívül«?”

A küzdelemben elkezdjük érezni a különbségeket önmagunk és a Teremtő, a megszerzési vágy és az adakozási vágy között, és ebben kiépítjük a felülkerekedés erejét, a szűrőt és a Kedusa (szentség) teljes rendszerét, vagyis az adás és a kapcsolat rendszerét, amelyet önmagunkban építünk ki. E rendszeren keresztül Jom Kippurkor engesztelést nyerünk minden bűnünkért és vétkünkért.

Ezért Jom Kippur a különleges öröm napja, amely lehetővé teszi számunkra, hogy még magasabbra emelkedjünk a teremtés fölé, összekapcsolódjunk a felső erővel, és elérjük annak szintjét. A Teremtő által megteremtett összes bűnre és az összes egoizmusra, valamint a Neki köszönhetően elért korrekciókra azért van szükségünk, hogy megértsük azt a fokozatot, amely a gonosz és a jó hajlam felett áll, vagyis hogy megértsük a Teremtőt, akit semmilyen más módon nem lehet elérni.