Mi van, ha nem vagyunk olyan szabadok, mint gondoljuk?

Szeretjük azt hinni, hogy mi vagyunk saját életünk szerzői. Hogy mi hozzuk meg az életünkben minden döntést. Mi választjuk meg a karrierünket, a kapcsolatainkat, a szokásainkat, a véleményünket, sőt azt is, milyen emberré szeretnénk válni. A modern kultúra hatalmas hangsúlyt fektet a személyes szabadságra: Légy önmagad! Határozd meg magad! Válaszd ki a saját utadat! Az egész személyes márkaépítés arról szól, hogyan fejezzük ki ezt itt a LinkedIn-en.

De vajon abból, akik vagyunk, mennyit választottunk valójában? Gondoljunk csak arra, hogyan reagálunk a kritikára, milyen ambícióink vannak, mitől félünk, milyen kapcsolatokat keresünk, vagy akár arra is, hogy mi az, amiről azt hisszük, boldoggá tesz minket. Honnan származnak ezek?

Michael Laitman e kérdés vizsgálata egy megtévesztően egyszerű elvvel kezdődik: semmi sem jelenik meg a semmiből. Minden állapot az azt megelőző okok eredménye.

Ami spontán választásnak tűnik, az egyszerűen csak olyan okok eredménye lehet, amelyeket még nem ismerünk fel.

A négy erő, amely minket formál

Ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk, Rav a Baal HaSulam által kidolgozott keretrendszerre támaszkodik, amely leírja a létező minden fejlődésében szerepet játszó négy tényezőt.

Ezeket egyszerűen így lehet értelmezni:

1. Az alap – amivel indulunk.

2. Az alapban rejlő törvények.

3. A környezetünkkel való kölcsönhatás révén bekövetkező belső változások.

4. A ránk ható külső erők.

Ez a négy tényező nem egymástól függetlenül működik. Együttesen hozzák létre azt a személyt, helyzetet vagy valóságot, amelyet végül megtapasztalunk. És ez egy sokkal érdekesebb kérdést vet fel, mint az, hogy „Szabad vagyok-e?”.

Hanem inkább: Mi is határozza meg pontosan az én lényemet?

Először: Az alap, amelyet nem mi választottunk

Gondoljunk egy magra. Elültethetünk egy búzamagot különböző mezőkre, kitéve különböző időjárási körülményeknek, és különböző mennyiségű vízzel ellátva. De soha nem fog tölgyfát kapni belőle. Valami alapvető dolog már eleve kódolva van a magban.

Ugyanez az elv vonatkozik az emberekre is. Bizonyos hajlamokkal, vágyakkal, érzékenységekkel és hajlamokkal születünk. Nem mi választjuk meg a kiindulási pontunkat. Nem mi választjuk meg az alapvető pszichológiai felépítésünket. És talán értelmetlen is lenne küzdeni ez ellen a valóság ellen.

Hasznosabb kérdés az:

Mit tehetek azzal, amit kaptam?

Másodszor: Belső törvények szerint fejlődünk

A magban is benne van a fejlődés irányvonala. A búzamag búzává fejlődik. A végső forma nem önkényes. Az emberek természetesen bonyolultabbak. Életünk során drámai változásokon megyünk keresztül. Személyiségünk, tudásunk, szokásaink és körülményeink alakulnak. De ezek a változások mögött mélyebb mintázatok húzódnak.

Lehet, hogy azt hisszük, szabadon alakítjuk magunkat, miközben fejlődésünk nagy része valójában a bennünk már működő erőknek engedelmeskedik.

Lehet, hogy azt hisszük, szabadon alakítjuk magunkat, miközben fejlődésünk nagy része valójában a bennünk már működő erőknek engedelmeskedik. Ha a kiindulási pont és a fejlődés alapvető iránya előre meghatározott, akkor pontosan hol jön képbe a szabadság? Itt válik a kérdés igazán érdekessé.

Harmadik: A környezet behatol a bensőnkbe

A mag nem elszigetelten fejlődik. A talaj, a víz, a napfény, a hőmérséklet és a tápanyagok kölcsönhatásba lépnek azzal, ami már eleve benne van a magban. Nem változtatják a búzát valami teljesen mássá, de drámai módon befolyásolhatják a fejlődését. Az emberek is nagyjából ugyanígy működnek. A környezetünk nem csupán körülvesz minket. Hanem behatol a bensőnkbe.

Szüleink, tanáraink, barátaink, kollégáink, a kultúra, a közösségi hálózatok, a média és azok az emberek, akiket csodálunk – mindannyian részt vesznek vágyaink és reakcióink alakításában. Gondoljunk egy egyszerű példára: valaki kritikát kap a vezetőjétől. Az egyik ember védekezővé válik. A másik motiváltabbá válik. A harmadik megalázottnak érzi magát. A negyedik alig reagál.

A külső esemény ugyanaz. A reakció mégis attól függ, hogy az egyes emberek mit hordoznak már eleve magukban – és attól a környezettől, amely ezeket a belső mintákat megformálta. Ezért van az, hogy önmagunk megértéséhez többre van szükség, mint a jelenlegi viselkedésünk megfigyelésére.

Meg kell kérdeznünk: Milyen erők hozták létre ezt a reakciót?

És akkor jön a legfontosabb kérdés: a választás.

Ha az alapjaink adottak, a fejlődésünk pedig belső törvényeket követ, és a környezetünk folyamatosan formál minket, akkor talán a szabadság sem az, hogy mindent választhatunk.

Talán a szabadság valami sokkal konkrétabb dologban rejlik.

Lehet, hogy nem választhatjuk meg az alapot. De kiválaszthatjuk azt a környezetet, amely befolyásolja, mi alakul ki belőle.

Ez a személyes felelősségről alkotott, radikálisan eltérő megközelítés. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „Miért vagyok ilyen?”,

A következőket kérdezhetjük: Mivel veszem körül magam? Milyen emberekre hallgatok? Milyen gondolatokkal találkozom folyamatosan? Ki befolyásolja a vágyaimat? Milyen beszélgetéseket folytatok? Milyen kultúrában veszek részt? Milyen viselkedésmódokat jutalmaz a környezetem?

Mert ha a környezet az egyik olyan erő, amely alakítja, kikké válunk, akkor a környezetünk kiválasztása nem csupán egy jelentéktelen életmódbeli döntés.

Lehet, hogy ez az egyik legfontosabb választásunk.

Ez megváltoztatja a személyes fejlődésről alkotott gondolkodásmódunkat.

Rengeteg időt töltünk azzal, hogy közvetlenül magunkat próbáljuk megváltoztatni. Célokat tűzünk ki. Szokásokat alakítunk ki. Fegyelmezettebbek próbálunk lenni. Megpróbálunk bizonyos viselkedésmódokat elnyomni, másokat pedig ápolni. De talán legalább annyi időt kellene szánnunk arra, hogy megkérdezzük: vajon a környezetünk támogatja-e azt a személyt, akivé válni szeretnénk?

Nem kell harcolnod a mag ellen. Meg kell teremtened azokat a feltételeket, amelyek között megfelelően fejlődhet. Ez megváltoztatja azt is, hogyan tekintünk más emberekre. Ahelyett, hogy azonnal elítélnénk valakinek a viselkedését, megkérdezhetjük: Milyen erők formálták ezt az embert? Mit örökölt? Milyen élmények alakították? Milyen környezetben él jelenleg? Milyen hatások érik nap mint nap? Ez nem szünteti meg a személyes felelősséget. Csak intelligensebbé teszi azt.

A választás talán kisebb és erőteljesebb, mint gondolnánk.

Gyakran úgy képzeljük el a szabadságot, mint a korlátlan lehetőségek tárházát. De talán az igazi szabadság sokkal szűkebb körű. Lehet, hogy nem tudjuk kiválasztani a kiindulási pontunkat. Lehet, hogy nem tudjuk átírni minden belső hajlamunkat. Lehet, hogy nem tudjuk irányítani mindazt, ami velünk történik. De egyre tudatosabbá válhatunk az minket formáló erők tekintetében, és szándékosan olyan környezetbe helyezhetjük magunkat, amely jobb irányba terel minket. Ez a szabadság egy egészen másfajta meghatározása.

A szabadság nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki teljesen mássá válunk, mint amilyenek vagyunk.

Inkább azt jelentheti, hogy felfedezzük azokat az erőket, amelyek formálnak minket, és tudatosan kiválasztjuk, mely erőknek engedjük, hogy alakítsák azt, amivé válunk.

És egy olyan korszakban, amikor az algoritmusok, a közösségi média, a mesterséges intelligencia és az egyre kifinomultabb rendszerek folyamatosan versengenek azért, hogy befolyásolják a figyelmünket, vágyainkat és viselkedésünket, ez a kérdés soha nem volt még ennyire releváns:

Ki választja ki a környezetünket – és így ki dönti el, amivé válunk?