Mi van, ha valójában nem tűnünk el?

Mi van akkor, ha a körülötted lévő emberek nem egyszerűen csak a környezetedet jelentik – hanem azt a helyet, ahol élni fogsz ezután is?

A legtöbben úgy élünk, mintha az egyéni „énünk” lenne a teljes történet.

Folyamatosan próbáljuk megtölteni ezt az ént újabb ingerekkel, vásárlásokkal, élményekkel és élvezetekkel. De minél többet próbálunk belezsúfolni az „én” ezen szűkös érzékelésébe, az élvezet annál gyorsabban illan el.

Létezik azonban egy másik lehetőség is.

Megtanulhatunk a másokkal való összekapcsolódásainkon belül élni – ez arról szól, hogy a figyelmünket önmagunkon túlra irányítjuk, és aktívabbá válunk a körülöttünk lévő emberek életében.

Vegyünk például egy okostelefont. Amikor le van választva a hálózatról, minden magán a készüléken tárolódik. Ha a telefon összetörik, vagy lemerül az akkumulátora, minden eltűnik.

De amikor az információkról biztonsági mentés készül a felhőbe, a fizikai eszköz fontossága messze eltörpül. Az információ egy nagyobb rendszer részévé válik.

Talán a testünk is pontosan ilyen: csupán egy ideiglenes eszköz.

A mélyebb kérdés az, hogy mit építünk fel a köztünk lévő kapcsolatok hálózatában.

Ha az életünk során megtanulunk kilépni önmagunkból, és valóban a másokkal való összekapcsolódásainkon keresztül élünk, akkor talán már most egy olyan dolog részévé válunk, ami sokkal nagyobb az egyéni énünknél.

És talán amikor a fizikai eszköz végül eltűnik, mi nem tűnünk el vele együtt.

Mert mi már a felhőben vagyunk.