Mi vethet véget a szenvedésnek?

Hétfő esti tanulóközösség

Nehéz napokat élünk Izraelben, miközben október 5-ét, hétfőt az október 7-i támadás és a háború nemzeti emléknapjaként tartjuk számon.

Megemlékezünk azokról, akiket a háborúban megöltek, miközben közeledik október 7., és a kérdéseket lehetetlen elkerülni. Miért kell 78 évnyi sikeres és innovatív országépítés után még mindig gyűlölettel, konfliktusokkal és létünket fenyegető veszélyekkel szembenéznünk? Hogyan változtathatjuk meg ezt a valóságot?

Miért kell 78 évnyi sikeres és innovatív országépítés után még mindig gyűlölettel,

konfliktusokkal és létünket fenyegető veszélyekkel szembenéznünk?

E heti hétfő esti tanulóközösségünkben Baal HaSulam írásainak és Michael Laitman magyarázatainak segítségével vizsgáltuk ezeket a kérdéseket.

A Kabbala bölcsessége által adott válasz egy nehéz gondolattal kezdődik: külső valóságunk összefügg belső állapotunkkal. Izrael célja nem egyszerűen egy erős nemzet létrehozása és önmagunk megvédése ellenségeinktől. Lehetőséget kaptunk arra, hogy másfajta kapcsolatot alakítsunk ki az emberek között – hogy példát mutassunk a különbségeink fölötti egységre.

Ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyjuk különbségeinket. Éppen ellenkezőleg. Hatalmas nézeteltéréseink, ellentétes véleményeink és mély megosztottságaink vannak. A munka az, hogy megtanuljunk éppen ezek fölött kapcsolódni.

Ahogy Rav a reggeli lecke során elmagyarázta, a „középső vonalat” akkor találjuk meg, amikor nem követeljük, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodjon. Megtanulunk a konfliktus fölé emelkedni, és olyan kapcsolatot építeni, amely erősebb magánál a nézeteltérésnél. Erről szól a korrekció módszere.

A Kabbala bölcsessége az emberi fejlődés célját úgy írja le, mint haladást a kapcsolódás, a mások iránti szeretet, valamint azon állapot felé, amelyet a Teremtővel való összetapadásnak nevez. E megközelítés szerint Izraelnek sajátos szerepe van e folyamat vezetésében – nem hatalom, felsőbbrendűség vagy elszigetelődés révén, hanem annak bemutatásával, hogy az ellentétes vágyakkal és véleményekkel rendelkező emberek képesek ezek fölött kapcsolódni.

És mi köze mindennek a szenvedéshez? Ha továbbra is kizárólag egoista természetünk által fejlődünk, minden különbség újabb okká válik a megosztottságra, a gyűlöletre és a konfliktusra. Ha azonban megtanuljuk különbségeinket a mélyebb kapcsolódás alapjaként használni, akkor a tudatosság magasabb szintjét kezdjük kifejleszteni.

A fényre van szükségünk – nem egyszerűen azért, hogy egy pillanatra jobban érezzük magunkat, hanem azért, hogy megváltoztassa természetünket, és képessé tegyen bennünket a kapcsolódásra. És itt kerül a képbe a boldogság.

Az igazi boldogság nem a problémák hiánya. Annak felfedezéséből fakad, hogy van egy módszerünk, amellyel föléjük emelkedhetünk. Lehetőséget kaptunk arra, hogy megváltoztassuk kapcsolatainkat, az egymásról alkotott gondolatainkat, végső soron pedig azt, ahogyan a valóságot megtapasztaljuk.

A munka közöttünk kezdődik. Ahogy Rav mondta a lecke során, nem kell az egész egyenletet értelmileg megértenünk. El kell kezdenünk megvalósítani. Amikor az emberek a kapcsolódás, a kölcsönös támogatás és az egymás iránti pozitív törődés felé mozdulnak, a környezet elkezd hatni minden egyes emberre.

Ezért olyan fontos a tanulóközösség. Senki sem képes egyedül véghez vinni ezt a változást. „Az ember segíti barátját” nem pusztán szép gondolat. A módszer része.

Nem törölhetjük el a múlt szenvedését. De megkérdezhetjük, mit követel tőlünk most.

A korrekció módszerének válasza egyszerű, még ha a gyakorlatba való átültetése nem is az:

Meg kell tanulnunk, hogyan kapcsolódjunk különbségeink fölött, hogyan ébresszük fel a kapcsolódás erejét közöttünk, és hogyan engedjük, hogy ez a kapcsolat átalakítson bennünket. Itt kezdődik a szenvedéstől egy jobb jövő felé vezető út.