Hamis valóságban élünk, mert mindent az egoista szándékunk irányít

Csodálatos, hogy ma mindannyiótokkal együtt lehetünk. Egy nagyon belső témáról szeretnénk beszélni az úton – a szándékunkról. Amikor általában cselekedetekről beszélünk, akkor azokra a dolgokra gondolunk, amelyeket külsőleg teszünk – segítünk valakinek stb. Belsőleg azonban nagyon fontos számunkra, hogy meglássuk, mi áll minden egyes tettünk mögött. Ma ezt együtt fogjuk megvizsgálni, hogy lássuk, miként adhatunk nagyobb spirituális értéket minden tettünknek, és hogyan érthetjük meg jobban mindazt, amit teszünk.

Nagyon örülünk tehát, hogy ismét ezt a vasárnapot választottátok arra, hogy közelebb kerüljetek a Teremtőhöz. Mit jelent ez valójában? Hol van a Teremtő? Mit tehetek azért, hogy közelebb kerüljek a Teremtőhöz? A Teremtő természetesen nem valamiféle dolog vagy alak. A kabbala bölcsességében nem úgy beszélünk a Teremtőről, mint valamiféle entitásról. És ahogyan Rav mindig tette, minden leckét azzal kezd, hogy ma a kabbala bölcsességének legfontosabb témájáról fogunk beszélni – a szándékról.

Az egész világunk nagyon gyakorlatias világ – az embereket a termelés, az eredmények és a nyereség alapján mérik. Mi is így élünk a világunkban. Ekkor jön a kabbala bölcsessége, és egy új fogalmat ad az életemhez – a szándékot. Vajon a szívemben, a gondolataimban, a vágyaimban van? A megszerzési vágyamban van, de hogyan öltözik bele a szándék? Hol helyezkedik el a spirituális előrehaladásunk általános térképén?

Miért teszek valamit? Minél többször gondolunk erre minden tettünk előtt, közben és után, annál inkább lehetséges, hogy valami spirituális születik belőlünk. A Felső Fényben vagyunk – fejlődésének csúcsán a megszerzési vágy tökéletes és örök módon tölthető meg a Fénnyel. Ez egy megszerzési vágyból és szándékból áll. A szándék arról szól, hogy szeretetet és adakozást adjunk vissza a Teremtőnek, ahogyan mi kapjuk Tőle. A világ egész célja az volt, hogy ez megtörténjen. Amikor megtelünk Fénnyel, érezzük a Fény természetét. Megértjük, hogy a legnagyobb dolog nem a Fény befogadása, hanem az, hogy hasonlóvá váljunk Hozzá, vagyis olyan szándékot fejlesszünk ki, mint az Övé. Ezért megyünk keresztül mindenféle folyamatokon, amelyek végén ebben a világban találjuk magunkat, és állandóan azt számítgatjuk, hogyan kaphatnánk még többet.

Egészen addig, amíg egy napon fel nem ébred a szívben lévő pontunk, és itt találjuk magunkat. Megtanuljuk, hogyan fogadjunk be úgy, hogy közben állandóan egyre többet kapunk. Ezért van szükségünk a szeretet és az adakozás olyan szándékára, mint a Teremtőé. Ezért vannak forrásaink, ezért tanulunk a barátainkkal, akik ugyanezt a módszert tanulják. Így van helyünk arra, hogy mindezt a tízesünkben gyakoroljuk. Héberül a szándék szó a kavana szóból ered, amely irányt jelent. Merre irányítom az életemet? Lényegében azért ébredünk fel a tanulásra, hogy elgondolkodjunk egész célomon, létezésemen és imámon. Mit akarok, mi szülessen meg belőlem? Továbbra is annyit nyeljek el itt, amennyit csak tudok? Vagy létezik valami magasabb? Ahhoz, hogy a Felső Fényhez igazodjak, a lehető legtöbbször meg kell vizsgálnom: mi a szándékom, mit kérek? Még e lecke közben is. Rav azt mondja, hogy ez a szándék átvihet bennünket egyik világból a másikba. Nincs olyan ember, aki bármit is szándék nélkül tenne.

Tehát mindig arra ösztönöznek bennünket, hogy a megszerzés érdekében töltsük meg magunkat. Ez irányít mindent belülről. Ha azonban érzem, hogy az életemnek nagyobb célja van, akkor ez a vizsgálat a szándékomon keresztül történik: olyanná válni, mint a Fény; szeretetté és adakozóvá válni, ahogyan Ő. Hogyan történik ez? Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ez az, amire az életemben törekszem.

Álljunk hát meg mindannyian egy pillanatra, és gondolkodjunk el: miért jöttünk erre a leckére? Mit szeretnénk, mi történjen? Hová vezet ez engem? Most már megértjük, hogy van cselekedet és van szándék – és valamiképpen össze kell kapcsolnunk őket.

4. klip: Milyen eszközökkel korrigálhatjuk a szándékot?

Kérdés: Milyen eszközöket használunk a szándékunk korrigálására? Lehetséges, hogy ez a gondolkodásban tanúsított kitartás és erőfeszítés eredményeként történik?

Az ‘első Ádám’ töréséből származó feljegyzések vannak bennünk: ez a resimó, amely mindenkiben jelen van, minden egyes ember vágyait arra készteti, hogy elérjék ugyanazt a formát, amelyben az ‘első Ádámban’ voltunk. Csakhogy a törés utáni úton, hogy visszatérhessünk ugyanabba a formába, most szűrőt kell szereznünk. Vagyis egy egoizmusellenes erőt, amely segít, hogy az egónk fölött kapcsolódjunk.

Az ‘első Ádámban’ a Teremtő ereje kapcsolt össze bennünket, a törés révén pedig ez a kapcsolódási erő a szétkapcsolódás erejévé, a közöttünk lévő távolsággá vált. Most arra van szükségünk, hogy ez a távolság, a közöttünk lévő szétkapcsolódás a kapcsolódásunk erejévé váljon.

Vagyis a nehézségeket érdemmé kell változtatnunk azáltal, hogy erőfeszítéseket teszünk a szűrő, a Visszatérő Fény és az egónk fölötti kapcsolat megszerzésére. Ekkor olyan állapotba jutunk, amelyben megalapozzuk kapcsolódásunk erejét, és a fizikai világ fölött felépítünk egy spirituális világot. Két világot. Így építjük fel egyiket a másikkal szemben. Michael Laitman

Hamis valóságban élünk, mert mindent az egoista szándékunk irányít

Ha egy örök és teljes valóságban akarunk élni, amely a halál, a szenvedés és minden más fölött áll, akkor van bennünk valami, ami arra hajt, hogy felfedezzük a felső erőt. Honnan ered ez a bennünket felfelé húzó valami? Az általános lélek – az első ember lelke – töréséből. Sok vágyból áll, és a Felső Fény azért van benne, mert mindezek a személyes vágyak arra irányulnak, hogy olyanná váljanak, mint a forrás – telve szeretettel és adakozással. Az első ember bűne azonban összetörte ezt. Ahhoz, hogy az ember úgy fejlődjön, hogy saját maga szerezze meg ezt a tulajdonságot – hogy ő válassza, és ne olyasmi legyen, amit a Teremtő választott számára –, előbb össze kellett törnie. Hogyan? Úgy, hogy teljesen szétválasztottságba került. Így minden vágy önmagába zárul – innen ered, hogy mindent elnyelünk, ami nem én vagyok.

Annak a törésnek vagyunk az eredményei, amely minden adott pillanatban végbemegy bennünk. Mindig olyan helyzetbe állít, amelyben én állok szemben másokkal – mindennel, ami nem én vagyok. Olyan helyzetbe hoz, hogy miként használhatok fel mindent, ami nem én vagyok – önmagam számára. Ez távolít el bennünket a Teremtőtől. A Teremtő lényege az adakozás és az adás. Így találom magam a Bnei Baruchban a barátokkal és a korrekció eléréséhez szükséges valamennyi feltétellel. Minden vizsgálat, amely ehhez szükséges, a szándékok területén történik. Felülről kérek segítséget, hogy a szétválasztottság állapotából az összekapcsolódás állapotába léphessek át. Miután megszerzem az adakozás tulajdonságát, képes leszek több lelket az ember általános lelkéhez vonzani. Ezért ezen a közöttünk lévő mezőn kell megvizsgálnunk mindazt, ami közelebb visz bennünket Hozzá.