A „távozások” felemelkedéssé alakítása: Mit tanít nekünk Jákob útja a spirituális fejlődésről?
Személyes és szakmai életünkben gyakran tartunk a „mélypontoktól” – azoktól a pillanatoktól, amikor megtorpan a lendületünk, csökken a motivációnk, és úgy érezzük, hogy visszafelé haladunk. Rabash „Vájécé” (Jákob elment) című szakaszhoz fűzött mélyreható magyarázata szerint azonban ezek a zuhanások egyáltalán nem kudarcok. A fejlődés alapvető mechanizmusát jelentik.
Íme néhány fontos tanulság arról, hogyan haladunk keresztül a felemelkedéseken és a zuhanásokon, hogy részesüljünk a valódi spirituális fejlődés minden előnyéből, amely elsősorban a Fény vonzásával kapcsolatos.
- A fejlődés állapotváltozásokon keresztül történik: Ahogyan Jákob útja azzal kezdődött, hogy elhagyta a megszokott környezetét, úgy mi is csak változásokon keresztül juthatunk el egy kisebb állapotból (Katnut) egy nagyobb állapotba (Gadlut). Ahogyan RABASH megjegyzi, a „Fény előnye a sötétségből” éppen ezeken az átmeneteken keresztül válik megtapasztalhatóvá.
- A zuhanás célja: Gyakran olyan alapvető szokásokból indulunk ki, amelyekben egyáltalán nincs természetes hajlamunk a magasabb rendű, kifelé irányuló célok felé. A zuhanások biztosítják számunkra a szükséges kontrasztot. Amikor érezzük a különbséget aközött, ahol korábban voltunk, és ahol most vagyunk, kialakítjuk azt az emléknyomot (Reshimo), amely szükséges ahhoz, hogy összegyűjtsük az erőt a következő felemelkedéshez.
- A mélypontok megbecsülése: A valódi előrehaladás azt jelenti, hogy nem menekülünk el a nehéz állapotok elől, és nem tekintjük őket elvesztegetett időnek. Minden egyes zuhanás szorosan összefügg az azt követő felemelkedés mélységével. Amikor felhagyunk azzal, hogy a zuhanásokat lekapcsolódásként tekintsük, és ehelyett egy folyamatos létra részeként fogadjuk el őket („amelynek lába a földön áll, a teteje pedig az égig ér”), megtanuljuk beépíteni ezeket az előrehaladásunkba.
- A cselekvés megelőzi a megértést: Amikor a belső tisztánlátás elvész, és az elménk megreked, a leggyakorlatiasabb megoldás egyszerű: a cselekvés. Összpontosítsunk a kapcsolatra, a kölcsönös támogatásra, és arra, hogy mit tehetünk a csapatunkért vagy a közösségünkért. A helyes cselekedetek előkészítik az utat ahhoz, hogy a megfelelő gondolkodásmód visszatérjen.
A lényeg: nem kell félnünk a mélypontoktól; az egész létrára szükségünk van ahhoz, hogy felmásszunk.
Itt a forrás –
Részlet az elejéről –
1985. évi 10. cikk
„Jákob elment.” RASHI magyarázata szerint: „Elegendő lett volna azt írni, hogy »Jákob Háránba ment«. Miért említi az elindulását is? Azért, mert az igaz ember távozása egy helyről nyomot hagy maga után. Amikor az igaz ember a városban van, ő annak ékessége, ragyogása és dicsősége. Amikor elhagyja azt, az ékessége is eltávozik, a ragyogása is eltávozik, és a dicsősége is eltávozik.” Eddig az ő szavai.
Meg kell értenünk a fentieket a spirituális munkában. Mit jelent az igaz ember, és milyen nyomot hagy maga után az igaz ember a távozásával?
Úgy kell értelmeznünk, hogy a Teremtőt nevezik „igaznak”, ahogyan írva van: „Az Úr az igaz, én és az én népem pedig gonoszok vagyunk.”
Ez azt jelenti, hogy amikor az ember közel van a Teremtőhöz, vagyis úgy érzi, hogy a Teremtő közel van hozzá, akkor érzi, hogy a Teremtő jót tesz vele. Ilyenkor jó ízt érez a Tórában, az imában és minden tevékenységében. Úgy érzi, hogy a Teremtő közel van hozzá. Bármit is tesz, örömmel és lelkesedéssel teszi.