Három évvel később: Az áldozat, amelyet még meg kell hoznunk

Egy bejegyzés Rav Facebook-oldaláról október 7. tiszteletére:

1982-ben történt, a „Béke Galileának" hadművelet idején. Mi, Rabbi Baruch Shalom Ashlag (RABASH) tanítványai, tanítónk körül gyűltünk össze egy régi zsinagógában, a Bnei Brak-i Hazon Ish utcában. RABASH az éjszakai kabbalaórát tartotta – ahogyan az a kabbalisták körében szokás volt –, ám óránként megszakította a tanulást, és a szomszédos szobába sietett, hogy meghallgassa a híreket. Amikor a tanítványok megkérdezték, hogyan lehet számára fontosabb egy híradást meghallgatni, mint A Zóhár könyvét olvasni, így válaszolt: „A gyermekeim ott vannak."

Abban az időben RABASH-nak egyetlen saját fia sem volt a fronton; mivel azonban az egész nemzetet egyetlen testként érzékelte, felelősséget érzett mindenki iránt – mintha minden katona a saját fia lett volna. Emlékszem, amikor a légierőnél szolgáltam, minden küldetésre induló vadászgép láttán a bajtársaimért aggódtam; ám az a törődés, amelyet tanítómban az Izraeli Védelmi Erők katonái iránt láttam, valóban rendkívüli volt.

Úgy tűnik, sem a nemzeti gyász napjai, sem a súlyos emberveszteség nem visz közelebb bennünket a harcok befejezéséhez vagy a béke és nyugalom állapotához. Éppen ellenkezőleg: az izraeli élet stabilitásának és biztonságának érzése egyre inkább meginog. Ezért a felfoghatatlan fájdalom mellett ezt a napot arra kell felhasználnunk, hogy együtt keressük a megértést és megtaláljuk a megoldást, biztosítva, hogy ne legyen további emberveszteség.

A köztünk lévő baráti kötelékek megerősítése olyan biztonsági mezőt hoz létre, amely képes elhárítani bármilyen fenyegetést.

Újra kell gondolnunk, mit vagyunk hajlandóak feláldozni. A kabbala bölcsessége szerint az „áldozat" olyan állapotot ír le, amelyben minden ember feláldozza saját egóját – elengedi a büszkeséget, a gyűlöletet és a mások iránti közönyt, és közelebb kerül hozzájuk. A köztünk lévő baráti kötelékek megerősítése olyan biztonsági mezőt hoz létre, amely képes elhárítani bármilyen fenyegetést. „Amikor szeretet, egység és társas kötelék van Izrael népe között, semmilyen csapásnak nincs helye, hogy őket elérje" (a Maor VaShemesh című könyvből).

Ezen a napon közös fájdalmunk egyesít bennünket. Ezen túlmenően az egyetlen tényező, amely képes egyesíteni Izrael megosztott népét, a külső fenyegetés. Ez a jelenség jól ismert: abban a pillanatban, amikor megszólal az első sziréna, kialakul az izraeli szolidaritás érzése; mindannyian készek vagyunk segíteni, és az, ami összeköt bennünket, felülkerekedik azon, ami elválaszt. Ám amint a fenyegetés alábbhagy, elfelejtkezünk. Ez az átmeneti egység ismét átadja helyét a megvetésnek, a gőgnek és a megosztottságnak. A nemzeten belüli hasadás az Achilles-sarkunk – a világ nemzetei által indított ismétlődő támadások célpontja.

A kabbala bölcsessége szerint a természet kiszámított mechanizmusként működik, amely folyamatosan harmóniára és egyensúlyra törekszik. Izrael és a világ nemzetei egyetlen rendszer két ellentétes része, amelyek úgy mozognak benne, mint a mérleg két serpenyője. A „világ nemzeteiként" ismert rész mindig is szüntelenül azt követelte az „Izraelként" ismert résztől, hogy teljesítse kérését. Mi ez a kérés? Hogy Izrael „fény legyen a nemzetek számára" – pozitív példát mutatva a minden csoportosuláson felülemelkedő egységre, ahogyan egy anya gondoskodik gyermekeiről.

Az eredmény – háború vagy béke – Izrael népének az egység eléréséért tett erőfeszítéseitől függ. Amikor Izraelben féktelenül terjed a megosztottság, a világ nemzetei nyomást gyakorolnak, azt követelve, hogy térjen vissza ideális állapotába. A maguk módján a jó kapcsolatok kialakításának kulcsát keresik. Sajnálatos módon Izrael csak azután ébred rá szerepére, hogy fájdalmas csapásokat szenvedett el háborúk, katasztrófák és emberveszteségek formájában.

Minden rajtunk múlik. Miért? Mert a kapcsolódás módszere a mi kezünkben van. Még Babilonban Ábrahám – a nemzet atyja – összegyűjtötte a szétszórt törzseket, és megtanította nekik a kabbala bölcsességét; az egység ezen alapjára építve lettünk néppé. Most, éppen amikor a világ mélypontra jutott, ez a bölcsesség ismét feltárul Izrael népében, olyan gyógyírként, amely gyógyulást hozhat az emberiségnek.

Három évvel e szörnyű nap után, és mivel 2023. október 7. óta 2347 civil és katona vesztette életét, eljött az ideje annak, hogy komolyan fontolóra vegyük megközelítésünk megváltoztatását. Védjük meg magunkat – és ne csupán karddal. Dolgozzunk azon, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a szíveket, hiszen ez az egyetlen módja a béke és biztonság elérésének. Ez nem utópia, hanem egy gyakorlati és hihetetlenül egyszerű mechanizmus. A kabbala bölcsessége azt tanítja, hogy a kapcsolódás ereje mérhetetlenül hatalmas; ebbe születtünk bele, és kötelességünk feltárni egymás között – gyermekeink és az egész világ érdekében.