Az a hivatás, amelyre az emberiségnek szüksége lesz a jövőben

Az emberek gyakran úgy beszélnek a mesterséges intelligenciáról, mintha az számos munkahelyet szüntetne meg. De nézzük meg, hol dolgoznak valójában az emberek! Több tízmillióan sofőrként keresik a kenyerüket. Több száz millióan dolgoznak pénztáraknál, raktárakban vagy gyártósorokon. Aztán ott vannak még az irodai dolgozók, a diszpécserek, a könyvelők és a titkárok. Ha még közelebbről megnézzük, találunk orvosokat, akik orvosi felvételeket értelmeznek, ügyvédeket, akik szerződéseket vizsgálnak át, és tanárokat, akik órákat készítenek elő. Ez nem valami szűk réteg. Ez az emberiség többsége. És szinte mindegyik ilyen szakmában a gép máris a küszöbön áll. Nem húsz év múlva. Ma.

Természetesen nem ez az első alkalom, hogy a technológia átalakítja a munkát. Egy évszázaddal ezelőtt a legtöbb ember napkeltétől napnyugtáig a földet művelte. Ma már csak egy kis hányaduk teszi ezt. A lóvontatta szekerek helyét az autók vették át. A földművesek gyermekei gyárakban dolgoztak, unokáik pedig irodákban.

Mi történt azzal az idővel, amit a technológia felszabadított? Teljesen új iparágakat hoztunk létre. Turizmus. Sport. Zene. Szórakozás. Azok a dolgok, amelyek egykor luxusnak tűntek, életünk természetes részévé váltak, pusztán azért, mert az embereknek most már volt idejük foglalkozni velük.

De ezúttal teljesen más érzés. Eddig a gépek a kezünket váltották fel. Most viszont kezdik felváltani az elménket is.

Tehát talán nem az a valódi kérdés, hogy lesz-e elég munka. Talán az a valódi kérdés, hogy mit választunk, amikor a gépek el tudják végezni mindazt, amit mindig is kizárólag emberi tulajdonságnak tartottunk. Úgy gondolom, a válasz valahol ott rejlik, ahol szinte senki sem keres.

Lépjünk egy lépést hátra, és nézzük meg a történelmet egy tágabb perspektívából. A családoktól a törzsekhez, a törzsektől a falvakhoz, a falvaktól a városokhoz, majd a nemzetekhez, a globális piacokhoz, végül pedig az internethez jutottunk el.

Minden nemzedékkel az emberiség egyre szorosabban összekapcsolódik. Úgy tűnik, a természet egyre jobban összeköt minket, akár tetszik, akár nem. És pontosan ezzel egy időben valami más is történik.

Az egónk egyre növekszik. Egyre individualistábbak, függetlenebbek leszünk, és egyre inkább meg vagyunk győződve saját nézőpontunkról. Egyre jobban összekapcsolódunk, ugyanakkor egyre nehezebbnek találjuk a kapcsolatteremtést. Végül ez a két tendencia össze fog ütközni.

Az eredményeket mindenhol látjuk – a kapcsolatainkban, a munkahelyen, a társadalomban, és különösen a nemzetek között. Ami leginkább meglep, az az, hogy alig készítjük fel az embereket erre a kihívásra.

Matematikát tanítunk. Programozást tanítunk. Pénzügyet, jogot, orvostudományt és mérnöki tudományokat tanítunk. Mégis szinte sehol sem tanítjuk szisztematikusan, hogyan építsünk ki valódi emberi kapcsolatokat. Nem a pszichológiáról, az illemről vagy egyszerűen arról beszélek, hogy bátorítsuk az embereket a kedvességre.

Az emberiség évezredek óta fejleszti az erkölcsi rendszereket, és mára már elvileg nagyon kifinomultnak kellene lennünk. De a konfliktusok tovább növekednek. Talán azért, mert eddig kívülről próbáltuk megoldani a problémát, anélkül, hogy először megértettük volna azt az erőt, amely hajtja: az emberi egót.

Úgy gondolom, hogy a Kabbala bölcsessége éppen ebben kínál valami egyedülállót. Nem azt kéri tőlünk, hogy fojtsuk el az egót, vagy tegyünk úgy, mintha nem is létezne. Egy másik kérdést tesz fel: Hogyan tanulhatnak meg az emberek, akiknek az egója természetesen növekszik, az egójuk felett kapcsolatot teremteni?

Ez sokkal praktikusabb kérdésnek tűnik a korszak számára, amelybe belépünk.

Tehát talán az emberiség következő hivatása egyáltalán nem lesz hivatás. Talán a jövő legfontosabb munkája nem irodában vagy gyárban fog zajlani. Talán olyan embercsoportokban fog megvalósulni, akik megtanulják, hogyan kell kommunikálni, együttműködni és valódi kapcsolatokat építeni – ahogyan egykor őseink is összegyűltek, hogy megtanulják, hogyan kell megművelni a földet.

Mert ha a gépek képesek lesznek szinte minden másra, talán az egyetlen értékes emberi képesség, ami megmarad, az lesz, hogy megtanuljuk, hogyan kell igazán kapcsolatba lépni egymással.