Szukkot: a Reformáló Fény további bevonzása

A Szukkot ünnepének kellős közepén járunk. Minden nap ushpizin vendégeket fogadunk – ami új vendéget jelent. Ma továbbra is kihasználjuk ezt a lehetőséget arra, hogy magunkhoz vonzzuk a Reformáló Fényt. Emellett két nappal vagyunk a nagy Egységnapunk előtt, amikor Izrael minden részéből érkeznek majd hozzánk Petach Tikvah-ba. A világ minden táján élő barátaink a megszokott módon, fordítással, virtuálisan is részt vehetnek. Sok izgalmas témával találkozhattok majd.

A szukka nádtetőt jelent, amely a szérű és a borprés hulladéka. A nádtetőt „árnyéknak” nevezik, az árnyékot pedig „az arc elrejtésének”. Annak érdekében, hogy ne legyen szégyen kenyere, helyet kaptunk a munkára, vagyis foglalkozhatunk a Tórával és a micvákkal akkor is, amikor semmilyen ízt vagy életerőt nem érzünk. Természetesen később befogadhatjuk az életerőt anélkül, hogy foltot ejtenénk az ajándékon, vagyis az ajándékot nem csorbítja a befogadóban jelen lévő szégyen. RABASH, 12b. levél

Valóban nehéz kilépni az egónkból – mindazokból az élvezetekből, amelyekkel megtölthetjük azt. Rav gyakran mondja, hogy rengeteg élvezet van a világon, de már nincs bennük annyi íz. Az emberek már megértik, hogy nagy erőfeszítéseket kell tenniük az élvezetek eléréséért, és hogy az élvezet megszerzése után valószínűleg nem sokkal ismét üresnek érzik majd magukat. Ezt tekintjük megváltásnak – hogy nem vonz bennünket a spiritualitás.

Végső soron a kabbalisták valami hihetetlent építettek fel. Szukkot egész eszméje az, hogy kilépjünk a megszerzési vágyunkból, és áttérjünk az adakozási vágyra. Erre egy teljes rendszert építettek, amely kapcsolódik a kultúrához és a hagyományokhoz. Egyszer csak ott a szukka – valami, amit az emberek ténylegesen megépítenek erre az ünnepre. Számunkra azonban – akik a spiritualitásban akarunk előrehaladni – ennek a folyamatnak a belső átmenetére összpontosítunk. És fokozatosan, sok év elteltével különleges ízt kezdünk érezni ebben a szukkotnak nevezett ünnepben – valami sajátosat érzünk ebben az időszakban. Ez az öröm ideje – amikor fény lép az edénybe.

Mindezek ugyanahhoz az eszméhez kapcsolódnak. Arról van szó, hogy valamit, ami nem fontos számunkra – például az adakozási vágyat –, fontossá tegyük számomra. Hogyan? Úgy, hogy a környezetem a kapcsolat és az adakozás fontosságáról beszél nekem. Egyszer csak ezek fontossá válnak számomra. Hihetetlen, hogyan hozták létre ezt a rendszert, amely átvezet bennünket állandó állapotunkból (a megszerzési vágyból) egy ideiglenes állapotba – az adakozási vágyba.